Áldott Karácsonyi ünnepeket és Boldog új évet kívánok!

Sokan sokfélék vagyunk, különbözőképpen gondolkodunk és ünnepelünk. Nehéz év volt az idei, talán még a tavalyinál is nehezebb. Épp ezért, még nagyobb szükségünk van arra, hogy máshogy tekintsünk arra, amink van. Legyünk hálásak mindenkiért aki a velünk való kapcsolódást választja. Család, barátok, kollégák és ismerősök. Vannak és mi vagyunk nekik.…

Félelem

Úgy gondoltam elég aktuális a jelenlegi világbajban, hogy beszéljünk egy kicsit erről az igen „rossz”-nak címzett érzésről. Talán nem is akad olyan ember, aki ne találkozott volna még vele. Kicsit még örvendek is, hogy most ki merjük mondani, félek. Miért? Mert eddig leginkább a stressz volt amire ráfogtuk elégedetlenkedésünk. Az,…

Mitől működnek társas kapcsolataink, avagy nem?

Egy számomra nagyon tanulságos, több évtizedes kutatás eredményét szeretném megosztani veletek. Brene Brown általam tisztelt, hiteles szakember a társas kapcsolatok terén. Ő arra a következtésre jutott, hogy a kapcsolatok adnak értelmet és jelentést életünknek, erre vagyunk kitalálva biológiailag. Kutatása kiterjedt arra, hogy miért is van olyan, akinek mindez könnyedén megy,…

Hogy szeretsz? Tudod, hogy két fajtája létezik?

Egyre több helyen belebotlok abba, hogy minden működik és megadatik, ha szeretettel végzed a dolgod, és szeretve viszonyulsz embertársaidhoz.  Egyetértek a kijelentéssel, viszont meglepetéssel tapasztalom (amióta tudom a szeretet fajtáit), hogy nem vagyunk tudatában a szeretetünk milyenségének. Itt, most nem a szeretetnyelvek kuriózumáról beszélek, hanem arról a tapasztalt tényről, hogy…

Taníthatunk, nevelhetünk így-is úgy-is

Taníthatunk, nevelhetünk így-is, úgy-is, mert nem is figyelünk rá, de megtesszük. Megtesszük mindennapjainkban, amikor rámosolygunk a pénztárosra, átadjuk a helyünket egy idős embernek, kifejezzük szeretetünket egy öleléssel amikor párunk hazaér… Fiataljaink ott állnak a kasszánál a sorban mögöttünk, ott ülnek a buszon, gyerekeink az asztalnál várnak, amikor Apa hazaér… És…

Felismerés

Arra gondoltam megosztom legújabb felismerésem veletek. Azzal a reménnyel, hátha ti is fülön csípitek egyik-másik hiedelmeteket. Miért? Mert azon is túl… sokkal jobb! Történt minap, hogy egy jó barátommal találkoztam volna. Előtte 2 nappal beszéltük meg a helyet és időt. Szerettem volna biztosra menni, délelőtt többször kerestem, nem tudtam utolérni.…

DE – a gondolatgyilkos

Amikor az összes igyekezeted, eredményed felülíródik két betű által: DE Feltételezzük elértél egy szép eredményt. Ünnepelned kéne. Letettél egy vizsgát, megszereztél végre valamit, amire nagyon vágytál…. Nagyon szeretted volna, sok munkát, energiát belefektettél. Igazán megérdemelnéd, hogy megállj és megveregesd a vállad. Valóban megérdemelnéd, hogy a környezeted megdicsérjen, büszke legyen rád.…